Szakály Attila a Haladás VSE-be igazolt

  nyomtatási kép

Szakály Attila a Haladás VSE-be igazolt

 

Az egyik szemünk sír a másik nevet. Sír, mert Attila óvodás korától kezdett el focizni 8 évvel ezelőtt a Kék Sünik ULC-ben. Itt lett korosztályának egyik legjobb játékosa. Rengeteg munkával és szorgalommal tette a dolgát. A foci szeretete mellett minden adottsága és tehetsége is meg van, hogy nagyon jó labdarúgó váljék belőle. Attila sok siker kovácsa volt az utánpótlás egyesületben és az iskolai csapatban is. Serdülő megyei bajnok , többszörös diákolimpiai megyei győztes. Országos diákolimpián is többször állhatott a dobogó valamelyik fokán csapattársaival együtt. Se szeri, se száma a tornasikereknek itthon és külföldön egyaránt, amit a Kék Sünik színeiben szerzett. Rengeteg tornán lett gólkirály vagy legjobb játékos. A nevelőegyesületét kinőve a labdarúgó pályafutásában immár új korszak kezdődik.

A másik szemünk nevet, hisz újabb játékos emelkedett ki az egyesületből és folytatja magasabb szinten a labdarúgást Igazolva azt, hogy az egyesületben jó szakmai munka folyik. Attila szeptembertől amúgyis az Illés Béla Labdarúgó Akadémia hallgatója lett volna. Több kérője is akadt a tehetséges fiúnak (ZTE, Rába ETO ) de ő a Haladást választotta. Mostani átigazolása idő előtti volt, de az egyesület engedett Illés Bélának és a Haladásnak és félévvel előbb engedte át játékjogát az új egyesületének. Illés Béla személyesen kereste meg az egyesületet és a játékos szüleit. Majd az eredményes tárgyalások után kötötték meg a megálllapodást a játékossal és az egyesülettel egyaránt. Attilának érvényes szerződése volt a Kék Sünik ULC-vel. Illés Béla a törvény adta lehetőségeket betartva váltotta ki a labdarúgót az egyesületből. Így a Kék Sünik ULC (belső szabályzatát alkalmazva) Attiláért nem pénzt kap, hanem több garnítúra szerelést, több tucat labdát és egyéb sporteszközt többszázezer forint értékben. Ezzel segítve az egyesületben focizó közel száz gyerek munkáját.

Ezenkívül az egyesület és az Illés Béla Labdarúgó Akadémia együttmüködési megállapodást köt ez elkövetkező évekre. Ebben az akadémia és az utánpótlás egyesület közös szakmai programokkal segítik egymás munkáját. Valamint az egyesületben focizó tehetséges gyerekek fejlődését nagy figyelemmel kiséri a továbbiakban az akadémia.

Attilának további sportpályafutásához sok sikert kívánunk az egyesületben focizó gyerekek, azok szülei nevében. Egyben követendő példának is ajánljuk minden Kék Sünik ULC-ben focizó gyermeknek, hogy kitartó munkával, szorgalommal és persze tehetséggel bármelyikükből lehet sikeres sportoló.