TAO pályázat 2013






Műfüves pályaavató

2005. augusztus 27. 14:58:53  nyomtatási kép
Kattintson a képere !Augusztus 27-én avatták fel Körmenden a Bozsik Program keretében megvalósult 62x40 méteres mûfüves pályát. A pálya rejtett vízelvezetõ rendszerrel, kerítéssel és világítással van ellátva, télen-nyáron használható.
A Kék Sünik Utánpótlás Labdarúgó Club, mint szakmai partner az önkormányzattal közösen még 2003-ban pályázott a Sport Minisztériumhoz "B" kategóriás mûfüves pálya építésére, amire negyvenmillió forintot nyertek. Tavaly lebonyolódott a közbeszerzési eljárás, megtörtént a kivitelezõ kiválasztása, a munkálatokat késleltette, hogy az aszfaltos kézilabdapályát el kellett bontani, és a talajt ki kellett cserélni.

A kivitelezés ötvenmillió forintból megvalósult meg, önrészét, 30 százalékot a helyi önkor­mányzat biztosította.
Az elkészült mûfüves pályát Bebes István polgármester és dr. Mezey György az MLSZ Szakmai és Edzõképzõ Központ igazgatója avatta fel.
Kattintson a képere !Az avatás után birtokba is vette fiatal és idõsebb focista a pályát. Az ünnepi kezdõrúgást Papp István és dr. Kristóf László végezte el. A bemutató mérkõzéseken pályára lépett valamennyi generáció, az óvifocisoktól az öregfiúkig mintegy százötvenen rúgták ezen a napon a labdát.



További képek a képgalériában >>>itt<<<

KÉK SÜNIK ULC