Nagyszerű tornaszereplések

  nyomtatási kép

Aranyvasárnapon ezüsteső a nemzetközi tornákon

Kék Sünik ULC Nemzetközi Labdarúgó Tornák

   Sikeresen szerepeltek a körmendi utánpótlás egyesület csapatai

    Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a körmendi Kék Sünik ULC nemzetközi labdarúgó tornáit december 14-én és december 21-én a körmendi sportcsarnokban. A négy országból érkezett 18 egyesület 35 csapata négy korosztályban mérte össze tudását a két nap alatt. A több mint 400 gyerek nagyon színvonalas mérkőzéseket vívott egymással a szép számú nézőközönség előtt. A Szlovéniából, Horvátországból és Ausztriából érkezett első osztályú felnőtt csapatok utánpótlás csapatai mellett a hazai vezető utánpótlás egyesületek megmutathatták tudásukat.

Két korosztályban kilenc csapat, 3-3-fős csoportokban játszott a végső helyezésekért. Egy korosztályban 10, egyben nyolc csapat versengett egymással. Kék Sünik ULC az U-9-es (2000-ben születettek) végig harcban voltak az első helyért, ahol végül a nagyon értékes 2. helyet szerezték meg. Az U-13-as (1996-ban születettek) szintén bejutottak a legjobb négy közé, ahol a betegségektől megtizedelt csapat az erős mezőnyben, a nagyon szép 4. helyet szerezte meg jó játékkal. Az U-11-es (1998-ban születettek) a döntőig menetelt, ahol büntetőpárbajban maradt alul a Szentgotthárd csapatával szemben. Az U-15-ös (1994-ben születettek) okozták a legkellemesebb csalódást, hisz szintén a döntőben véreztek csak el a szlovén NK Verzej csapatától. A második hely nagyon szép, fegyelmezett és eredményes játékuknak volt köszönhető.

Összegzésként elmondható, hogy a rendező Kék Sünik ULC csapatai a négy korosztályos tornán három második és egy negyedik helyezést szereztek. Ez minden várakozáson felüli teljesítmény volt.

   Minden korosztályban volt kiemelkedő Kék Sünik ULC-ben focizó gyerek, aki különdíjat kapott a teljesítményéért, ami szintén külön öröm.

    Kutasi Tibor az egyesület edzője és vezetője összességében elégedett a hazai csapat teljesítményével. A kiváló utánpótlás szakember elmondta, hogy a tornák nagyszerű alkalmat nyújtottak az egyesületben focizó gyerekeknek, hogy a sikeres szabadtéri szezon és bajnokságok után a gyerekek játékban és versenyben maradjanak a továbbiakban is.

    A tornák között volt idő arra is, hogy a körmendi óvodások, a Kék Sünik ULC legfiatalabb korosztálya is bemutathatta tudását egy bemutató jellegű mérkőzésen a nagy létszámú közönségnek. 

Eredmények:

AVIA BENZINKÚT - KÉK SÜNIK ULC KUPA

 / 1994-ben született gyerekek/

  / U-15 /

 

7-8. helyért:        VASVÁR - SOMOGYI                        3:0

 5-6. helyért:      SZENTGOTTHÁRD - CAKOVEC       1:1  ( Büntetőkkel: 2:3 )

 

Elődöntők:           VERZEJ - HÉVÍZ                                        1:0

                               SÁRVÁR - KÉK SÜNIK ULC                       0:1

 

3-4. HELYÉRT:       SÁRVÁR - HÉVÍZ                                       2:1

1-2. HELYÉRT:         KÉK SÜNIK ULC - VERZEJ                     0:2

 

 Végeredmény:         

                                             1.        NK VERZEJ     (SZLOVÉNIA)

                                             2.        KÉK SÜNIK ULC

                                              3.       SÁRVÁR

                                              4.       HÉVÍZ

                                              5.       CAKOVEC

                                              6.       SZENTGOTTHÁRD

                                              7.       VASVÁR

                                              8.       SOMOGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA

 

A torna gólkirálya:                 ALEKS VEGI KALAMAR      NK VERZEJ       

A torna legjobb játékosa:      DEDICS ALEX

A torna legjobb kapusa:         GALAVICS SZILÁRD

A legjobb hazai játékos:        TÓTH BENJAMIN

 

 PERGAMEN NYOMTATVÁNYBOLT - KÉK SÜNIK ULC KUPA

/ 1998-ban született gyerekek /

/ U-11 /

 

8-10. helyért :              SOMOGYI - VASVÁR              1:0

                                         SOMOGYI - LENDVA               1:0

                                         VASVÁR - LENDVA                 4:0

 

5-7. helyért                 SÁRVÁR - CAKOVEC                 3:1

                                       SÁRVÁR - CELLDÖMÖLK           0:4

                                       CAKOVEC - CELLDÖMÖLK         0:3

 

ELŐDÖNTŐK:     NK VERZEJ - SZENTGOTTHÁRD      1:1    (Büntetőkkel: 3:4)

                             KÉK SÜNIK ULC - ZTE                        2:2   (Büntetőkkel: 2:1)

 DÖNTŐK:

   3-4. HELYÉRT:     NK VERZEJ - ZTE                                  2:1

   1-2. HELYÉRT :  SZENTGOTTHÁRD - KÉK SÜNIK ULC  1:1 (Büntetőkkel: 4:3)

  Végeredmény:              

  1.         SZENTGOTTHÁRD          

   2.            KÉK SÜNIK ULC              

   3.            NK VERZEJ                 (SZLOVÉNIA)     

   4.            ZTE      

   5.            CELLDÖMÖLK

   6.            SÁRVÁR             

   7.            CAKOVEC                   (HORVÁTORSZÁG)

   8.            SOMOGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖRMEND

  9.            VASVÁR             

 10.          NK NAFTA LENDVA       (SZLOVÉNIA)

 

A torna gólkirálya:                     SÁLY PÉTER         KÉK SÜNIK ULC

A torna legjobb játékosa:         LUCA PIHLAR      NK VERZEJ (SZLOVÉNIA)

A torna legjobb kapusa:            NÉMETH MÁTÉ    ZTE      

A  legjobb hazai játékosok:      PÉTER ÁBRAHÁM

 

 

A TORNÁRÓL ÉS A "HURRÁSZÜNET" KUPÁRÓL TOVÁBBI KÉPEK AZ EGYESÜLET HONLAPJÁN, A KÉPTÁRBAN TALÁLHATÓK MÉG FOTÓK!