TAO pályázat 2013







Teremlabdarúgó Megyei Diákolimpiai Döntő

2010. január 11. 12:43:27  nyomtatási kép

Szombathelyen tornázik az U-11-es korosztály

Két korosztály is pályára lép a héten. A megyei selejtezőt megnyerő IV. korcsoportos (1995) együttes Bükön lép pályára a Diákolimpia Megyei Döntőjében 2010. január 14-én, csütörtökön. A sikeresen megvívott selejtezők után sokkal nehezebb feladata lesz a csapatnak, hiszen a megye legjobb 6 csapata vesz részt a döntőn. Így biztos, hogy találkoznak majd a szombathelyi Illés Akadémiára épülő valamelyik szombathelyi iskola együttesével, a sárvári iskolák valamelyik csapatával. De valószínű, hogy  játszanak majd a kőszegi és a celldömölki körzet valamelyik együttesével is. A megyei döntőből csak a győztes képviseli majd az országos megmérettetéseken Vas megyét. Az országos döntőt Kiskunfélegyházán rendezik 2010. február 6-7-én.

Az U-11-es korosztály (1999) Szombathelyen tornázik a Grunball által rendezett kupán. A 2010. január 16-án, szombaton rendezendő tornán a körmendi gyerekeken kívül a Grundball két csapattal, a Lurkó, a Sopron és a ZTE gárdája vesz majd részt. A tornát a Haladás Munkacsarnokában rendezik 9 órai kezdettel.