TAO pályázat 2013







Újabb óriási siker az egyesület életében

2010. január 15. 10:59:18  nyomtatási kép

Budapesten megyei döntőzik a IV. korcsoportos csapat

Ismét nagy sikert tudhat magáénak az egyesület. A IV. korcsoportos (1995) csapat a Bükön rendezett Megyei Diákolimpiai Futsal (teremfutball) döntőben a fináléba jutott. A csoportmeccseken a Csepreg csapatát 2:1-re, a szombathelyi Haladás utánpótlásra épülő Váci iskola együttesét magabiztos, jó játékkal 3:0 arányban verte. A döntőbe jutásért szintén a szombathelyi és szintén a Haladás utánpótlására épülő Derkovits iskola csapatával egy nagyon izgalmas és végtelenül kiélezett mérkőzésen 3:3 arányú döntetlent játszottak. A szombathelyi csapat kétszer is vezetett, viszont a vége előtt 1 perccel még a körmendi gyerekeknél volt az előny. Sajnos sikerült az egyenlítés , így jöhettek a büntetők. Az első körben nem volt döntés, így a ráadás döntött, ahol Törő Tamás berúgta és Tóth Benjamin pedig kitornázta az ellenfél büntetőjét. Óriási volt az öröm a csapatnál, hiszen a megyei döntőt Budapesten játssza majd az alakulat 2010. január 20-án szerdán este a Papp László Sportarénában. A Magyar Diáksport Szövetség és a Futsal EB Szervezőbizottságának megállapodása értelmében minden megyei döntő két legjobbja előmérkőzést játszhat a Futsal EB valamelyik mérkőzése előtt. A Vas Megyei Diákolimpiai Döntő ennek értelmében 2010. január 20-án lesz az Oroszország - Szlovénia válogatott mérkőzés előtt. A találkozó szerdán este 18. 15-kor kezdődik a budapesti sportarénában. Az érmeket is itt kapják meg a csapatok remélhetőleg a tévé nézői és sok szurkoló előtt. Amúgy a döntőnek további tétje az, hogy a győztes csapat képviseli majd a megyét a 2010. február 6-7-én Kiskunfélegyházán rendezendő Országos Diákolimpiai Futsal döntőn. A megyei döntőben a sárvári Nádasdy általános iskola lesz majd az ellenfél.

 A budapesti megyei döntő összes költségét ( szállás, étkezés, utazási költségek) a Labdarúgó Futsal EB Szervezőbizottsága fedezi a csapatoknak az UEFA támogatásával. Ezenkívül a csapat egy komplett szerelést is kap ajándékba.

 A sikert kiharcoló gyerekek:

 Dedics Alex, Bedics Dániel, Tóth Benjamin, Papp Adrián, Törő Tamás, Lakics János, Horváth Alfréd, Horváth Martin, Lénárt Zoltán, Tompa Dániel, Nemes Péter.

 Edző:  Kutasi Tibor