TAO pályázat 2013






Nem sikerült pontot szerezni Szentgotthárdon

2012. március 21. 11:14:16  nyomtatási kép

Szentgotthárdon kezd az U-16-os serdülő csapat is

Nem sikerült a pontszerzés Szentgotthárdon az U-13-as bajnokság tavaszi első mérkőzésén. Nem jó előjelekkel utazott el a csapat, hiszen Vásárhelyi Attila sérült, Rácz Richárd pedig több hónapra kidőlt a játékból. Ráadásul Tóth Dávid a bemelegítésnél megsérült, így ő is kiszállt idő előtt a játékból. Pedig nagy szülkség lett volna rá, hiszen a lista vezető 5 túlkorossal játszotta végig a mérkőzést és Dávid fizikai adottságai valamit javítottak az esélyeken a testi erőben jobban álló hazaiak ellen. Ennek ellenére a gyerekek jól kezdték a mérkőzést és Sály Péter szép góljával vezetést szereztek a fiúk. Sajnos a félidő vége felé kiegyenlítettek, majd egy elkerülhető góllal vezetést szereztek a hazaiak. A 2. félidőben büntetőből egyenlíthettünk volna , de Sály Péter büntetőjét kapuvasra ütötte a szentgotthárdi kapus. A folytatásban újabb gólt kapott a csapat. De nem adták fel a gyerekek és újra Sály Péter talált be. Innentől kezdve egykapuztak a körmendi gyerekek, de egyenlíteni nem sikerült. A csapatból Sály Péter, Dávid Nataniel és Péter Ábrahám játszott jól.

SZENTGOTTHÁRD VSE - KÉK SÜNIK ULC

 

3:2  (2:1)

 

 

Kék Sünik ULC:

 

Gelányi József - Tóth Dávid - Sály Péter - Szakasics Balázs - Velekei Bence - Szőke Attila - Szatmáry Norbert - Péter Ábrahám- Dávid Nataniel - Veszprémi Bence - Petrovics Bálint

 

Csere:

 

Horváth András, Nagy Valdemár

 

Góllövők:

 

 Sály Péter (2)

 

Jók:

 

Sály Péter, Péter Ábrahám, Dávid Nataniel

 

Hétvégén elkezdődik a serdülő bajnokság is. A Kék Sünik ULC szombaton játszik majd szintén Szentgotthárdon. A hazai csapat a téli szünetben erősített igazolásokkal, így nem lesz könnyű dolga a körmendi gyerekeknek. Ennek ellenére nem mennek feltartott kézzel a fiúk és pont (pontok) szerzésében reménykednek. A mérkőzés 2012. március 24-én, szombaton 16 órakor kezdődik a szentgotthárdi labdarúgó pályán.