Szezonzárásként edzőtábor Ausztriában

  nyomtatási kép

Óriási élményekkel tértek haza a gyerekek

Az ausztriai Radentheinben (Villachtól 25 kilométer) edzőtáborozott a szezont lezárva immár 3. alkalommal 2013. június 27-30. között 23 Kék SüniK ULC-ben focizó gyermek,  8 felnőtt kiséretében. Horváth Károly vállalkozó hívta meg az egyesületet abba vendéglátó helyre és motelbe, amit már hat éve ő müködtet Ausztriában. Karcsi már több mint egy évtizede támogatója a gyerekegyesületnek. A gyerekek ellátását teljes mértékben ő állta. (Szállás, étkezés.)A körmendi csoport most sem csalódott. Precizen, pontosan megterveztt programot csináltak végig a 4 napban, tele élményekkel.

 

A kora délutáni órákban értek a szálláshelyre. A kipakolás után már edzőmérkőzésre voltak hivatalosak.  Természetesen mind a két mérkőzést a körmendi gyerekek nyerték.

 

Másnap már viszont a hatalmas élményeké volt a  volt a szerep. Az egész évben turisztikára épülő gyönyörű vidék egyik legszebb  hegycsúcsára látogattak. Itt  libegővel felkapaszkodhattak közel 2000 méter magasba a Turracherhöhére, ahol hihetetlen kilátásban volt részük.

 Győnyőrű játszótér állt a gyerekek rendelkezésére. majd a nap fénypontja, egy télen -nyáron üzemelő fantasztikus bobpálya. Mindenki kipróbálta a közel két kilométer hosszú pályát. Az élmény visszaadhatatlan volt.

Délután újra a labdarúgásé volt a szerep. Ismét edzőmérkőzést játszottak a gyerekek. Nagyon jól fociztak , hiszen mind a két mérkőzésen , mind a két korosztály nagy gólkülönbséggel nyert.

A harmadik napon komoly teljesítménytúrára került sor. A 2110 méter magas Mirnock megmászására került sor. A ygerekek gondnélkül teljesítették a közel 3 órás csúcstámadást. Azután pedig nagyon jól esett az ebéd és a pihenés  még 1700 méters magasságban.

Ezen a napon  a gyerekek nagyon elfáradtak,  nagyon nehezen keltek fel, majd elbúcsúzva a vendéglátóktól, indult haza a társaság.

A hazafelé tartó úton még rengeteg látnivaló várt a csapatra. Az első megálló Villach volt, ahol rövid városnézés várt a gyerkekre. A csoport besétát a főtérre a Dráva folyón keresztül és megnézet a szép belvárost.

Még itt sem volt vége a programnak, mert a következő megálló Klagenfurt volt, ahol a Minimundus volt a megálló. A gyerekek szinte falták a világ jellegzetes és híres miniépületeit.

Itt szeretnénk a felejthetetlen élményekkel teli párnapot megköszönni Horváth Karcsinak és  személyzetének. Szinte a lehetetlent is megvalósították. Az ellátás pazar volt. A körülmények pedig csodálatosak.  A gyerekek nevében nagy köszönettel és hálával  tartozunk nekik! 

További képek az egyesület Honlapján/Képtár/Nemzetközi kapcsolatok/ Edzőtábor Ausztria 2013 alatt találhatóak.

Fotó: "Mindenki "