Tornagyőzelem Celldömölkön

  nyomtatási kép
BOZSIK a teremben

Szombaton és vasárnap teljes üzem volt a gyerekeknek. Az U-11-es korosztály a BOZSIK EGYESÜLETI PROGRAM keretében Körmenden a sportcsarnokban tornáztak. A gyerekek nagyon jól fociztak és kapott gól nélkül minden mérkőzésüket megnyerték a tornán. A csapatból Nagy Marcell nagyon gólerős volt és ezért külön elismerésben is részesült.





Nagy Marcell

Három korosztályunk Celldömölkre látogatott. Az U-9-es korosztály rögtön tornagyőzelemmel rajtolt a tornán.
A gyerekek végig motváltan fociztak és veretlenül nyerték meg a küzdelmet. A torna gólkirálya Csonka Gergő lett. Míg a legjobb játékosa Szakasics Péter volt. nagy elismerés a gyerekeknek, akik mellé végre a jó játék mellé, a szerencse is odaállt.





Az U-132-as korosztályban több hiányzó is volt. Ennek ellenére voltak jó pillanatai a fiúknak. A csapatból Kocsis Botond és Tóth-Erdei Bálint nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A 4. hely is szép eredmény, főleg úgy, hogy sokan hiányoztak az alapcsapatból.



Az U-11-es korosztály nagyon rosszul kezdett. Az első mérkőzésen kikaptak egy nagyon verhető csapattól. Ez sajnos a négy közé jutást is befolyásolta. Hiába nyerték utána a mérkőzéseiket, ez csak az 5. helyhez volt elég a 8 csapatos mezőnyben. A csapatból László Bálint nyújtott nagyon jó teljesítményt. Mellette Tóth-Erdei Máté játszott harciasan Itt is több hiányzó volt betegségek miatt a csapatban.



gratulálunk minden korosztálynak a hétvégi eredményekhez.

További képek az egyesület Honlapján/Képtár/ Kupák/ Celldömölk 2016 alatt találhatóak.