SIKERES HÉTVÉGE

  nyomtatási kép
MINDEN PÁLYÁRA LÉPŐ KOROSZTÁLYUNK KITETT MAGÁÉRT

Futsal U-11

Csapatunk 5-ből 5 győzelemmel zárta a futsal U-11-es bajnokság első körét az Oladi Technikum tornatermében.
A Major András - Horváth Noel, Horváth Benedek, Farkas Dániel, Szabó Ádám, Sövegjártó Dániel, Bakó Benedek, Palacsics Botond, Benkő Bence, Horváth Borisz összeállítású csapat a Bük ellen magabiztos játékkal simán hozta 9:2-re a mérkőzést.

Majd a Focisuli LE. fedőnevű gyakorlatilag Haladás VSE ellen gyors 3 gólos előnyre tett szert, amit gyorsan el is adott. A második félidőben egy gyors gólváltás után rúgott újabb 2 gólra már nem volt válasza az ellenfélnek (6:4). Következett a két legnagyobb rivális.

Először a FOCI FC Sárvárt vertük viszonylag könnyebben (3:1), majd némi nehézség árán a Kőszegi Lóránt FC-t (3:2) győztük le. A végére maradt egy könnyed 10:1 Táplán SE ellen.

Mindenki remek produkciót nyújtott a nap folyamán. Az egyéni teljesítmények álltak össze csapat sikerré. Major András a kapuban több bravúrt mutatott be, a védelmet Horváth Noel fogta remekül össze, elől pedig Farkas Dániel ontotta a gólokat (16-ig jutott). De mindenki más egy-egy helyezkedési hibán kívül erőn felül teljesített. 31 gólunkon 16 gól Farkas Dániel, 5 gól Szabó Ádám, 4 gól Benkő Bence, 2 gól Horváth Borisz, 2 gól Horváth Benedek, 2 gól Horváth Noel osztoztak. Folytatás 2 hét múlva ugyanott ugyanezen csapatok ellen.

4. Bozsik U-9, U-7

Szép időben került sorra a 4. egyben utolsó Bozsik fesztiválra az Illés Akadémián. Az U-9-es korosztályban 9 gyerek tudott részvenni. A gyerekek fejlődése az őszi fesztiválokon jól megfigyelhető volt. A figyelem még sokszor kihagy, de egyre többször működik a csapat játék. Kiemelendő Csapó Máté harcias gólra törő játéka. Wágner Bencét technikai képzettsége emeli ki egy kicsit a többiek közül. Dancsecs Bálint gyorsaságát kamatoztatja, Kiss Dánielt fizikai képessége teszi a csapat motorjává. A többiek fejlődése is látható, tavaszra még inkább kollektivává alakuló csapatunk sokra viheti.



AZ U-9-ES KOROSZTÁLY


Az U-7 korosztályban 6 gyerek tudott az utolsó őszi fesztiválon megjelenni. A két csapatra osztott társaság jól érezte magát. Itt is jól látható az a fejlődés, amit az edzők és a szülők elvárnak a gyerekektől. Sajnos a rendszer hibája, hogy a kisebbeknek olyanok ellen kell pályára lépniük, akik korábban kezdték a focit, azaz korban idősebbek, ez gyerekeknél még jelentős különbséget jelent.
Azonban idővel a mi gyerekeink is "öregszenek" és azokat a biztató jeleket, amiket az edzők látnak rajtuk, reméljük sikerül is kihozni belőlük.



HAJRÁ KÉK SÜNIK

További képek az egyesület Honlapján/Képtár/NUPI/ BOZSIK 2021. ŐSZ U-7-9 4. TORNA alatt találhatóak.