KIKAPOTT AZ U-14 VÉPEN
U-11 Bozsik visszatekintés
Immár
a 3. őszi fordulóra került sor az Illés Akadémián. Szerencsére a
beharangozott eső csak pár csepp formájában köszönt be. A gyerekek
élvezték a friss időben lejátszott meccseket.
Ezúttal 5 mérkőzés várt
ránk. Az Egyházasrádóc csapata ellen kezdtünk, akik létszám hiányosan
érkeztek, ezért kisegítettük őket.
Sajnos a korai vezetésünket nem
sikerült tovább növelni és egy kósza ellentámadás utáni szögletet jól
játszottak meg és egalizálták az eredményt. Aztán még tiszta helyzetek
maradtak ki, így maradt a döntetlen (1-1) gól: Dancsecs Bálint.
Következett a Rábatótfalu elleni csata, amely kiegyenlített küzdelmet,
majd egy szerencsés találat döntött a javunkra (1-0) gól: Csapó Máté.
Söpte ellen némi mezőnyfölényt harcoltunk, ami egy szemfüles
labdaszerzés utáni gólban kamatozott (1-0) gól: Horváth Ádám.
Végül két
városi rangadó Körmendi FC U-11 ellen végi fölényben játszottunk, érett a
gól, azonban nem abba a kapuba került a labda amelyikbe szerettünk
volna. Érdemtelen vereség (0-1).
A Körmendi FC U-10 volt az utolsó
rivális. Az ellenfelünk jól képzett és jól felkészített játékosai
fölényt harcoltak ki ellenünk. Sokáig hősiesen álltuk a sarat. Kétszer
azonban nem működött az elhárítás és ritka lehetőségeinkkel sem tudtunk
élni (0-2).
Az elismerő oklevelet Kiss Dániel kapta határozott védőmunkájáért és előre töréseit elismerve.
Mindenki jól küzdött, apróbb hibák azonban keresztül húzták a jobb eredmény elérésének lehetőségét.
A
csapat tagjai:
Kraller Maxim - Csapó Máté, Kiss Dániel, Németh Noel -
Wágner Bence - Horváth Ádám, Dancsecs Bálint - Csabai Kristóf, Sály
Ákos, Hegedüs Noémi

AZ U-13-AS CSAPAT
Soros meccsen kapott ki az U-14-es csapat Vépen a korosztályos bajnoki mérkőzésen.
VÉP -
KÉK SÜNIK ULC
5:3 (0:0)
Kék Sünik ULC:
Bakó Benedek – Benkő Bence (Csapó
Levente) – Simon Noel - Palasics Botond - Horváth Borisz – Horváth Zalán –
Farkas Róbert – Takács Máté (Varga Ármin), Sövegjártó Dániel (Buda Bendegúz)
Góllövő:
Farkas Róbert , Benkő Bence (2)
Jók:
Farkas Róbert, Benkő Bence
Vasárnap (10. 22.) az U-7-9 folytatja a BOZSIK EGYESÜLETI PROGRAMBAN a szereplést. A tornák 9. 00 órakor kezdődnek majd az ILLÉS AKADÉMIÁN.