Sikeres Kék Sünik

2005-06-22 14:56:27


Kattintson a képere !

SIKERES SZEZONT ZÁRT A
KÉK SÜNIK
UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ CLUB


A hétvégén rendezték meg a Góliát-Mc Donald's országos döntõt. Az 1992-ben született gyerekek 60 csapatból az ötödikek, az 1996-os korosztály 70 csapatból szintén az ötödik helyen végezett.
Az óvodások a hatodik helyet szerezték meg. A fényképek az óvodás döntõrõl készültek 2005. 06. 19-én, Budapesten a Népligeti FTC utánpótlás pályáján.


Az egyesületben jelenleg öt korosztályban kergetik a labdát óvodásoktól egészen a 14 éves korig. Ez közel 100 gyereket jelent. Az UEFA elõírásainak megfelelõ szakmai munka eredményeként több nagyszerû, kiváló eredmény született a versenyévadban. A gyerekek a korosztályuknak megfelelõen tornarendszerben versenyeztek. Illetve a 13-15 évesek a megyei serdülõ bajnokságban próbálták ki tudásukat. Egyesület részt vesz az OTP-MOL BOZSIK PROGRAM rendszerében, valamint a GÓLIÁT - Mc DONALD?s iskolai programban is.

Természetesen több hazai és nemzetközi tornán is sikerrel vettek részt a korosztályos csapataink. Több mint harminc tornán szerepeltek a gyerekek és szinte minden kupán beleszóltak az elsõ hely eldöntésébe. Több tornát meg is nyertek. A Diákolimpiai megmérettetésekben a megyei döntõkig jutottak minden korosztályban. Az idei évben négy országos döntõn vehettek részt az iskolába járó tanulókból álló korosztályos csapatok.

Az eredmények közül kiemelkedik az óvodások megyei megmérettetésen elért elsõ helyezése. Ebben az évben közel húsz kis óvodás kergeti a labdát az egyesületben. A gyerekek között jó pár kicsi igen tehetségesnek tûnik.

Szintén nagy siker az 1992-ben született gyerekek Diákolimpián elért megyei második helye.
Az 1996-ban születettek a Diákolimpián szintén a második helyen végeztek. Ez a korosztály az elsõ helyet szerezte meg a Vas Megyei Pedagógiai Intézet által kiírt megyei terembajnokságban. Kiemelkedik még szintén az eredményeik közül az ausztriai Unterlammban rendezett nemzetközi torna, amit veretlenül nyertek meg a kicsik négy országból érkezett 15 egyesület elõtt.

Kattintson a képere ! A legnagyobbak is hozták az eredményeket. Az 1990-ben született gyerekek a megyei Diákolimpián a második helyen értek célba. Õk is tovább mentek az országos elõdöntõre, amit Gyõrben rendeztek meg. A nagyon erõs mezõnyben a nagyszerû 2. helyen végeztek jó játékkal. Ez nagy elismerés az iskolának és az egyesületnek egyaránt. Szintén ez a korosztály már a megyei serdûlõ bajnokságban is vitézkedik. A náluknál idõsebb korosztályban is megállják helyüket és egyenrangú ellenfelei a nagyobb egyesületeknek is. A jó és eredményes játékuknak köszönhetõen a megyei döntõ legjobb hat csapata közé kerültek. Itt a nyár elején döntik majd el a helyezések sorsát.

A különbözõ korosztályokban több gyerek is a megyeválogatott tagja lett. Az 1997-es születésûek közül Tutkovics Máté, Tóth Benjamin. Az 1996-ban született gyerekek közül Papp Adrián, Lengyel Bence, Dedics Alex. Az 1995-ös születésüek közül Szakály Dávid, Horváth Alfréd. Az 1994-es korosztályból Kis-Nemes Máté, Hegedûs Martin, Francz Dominik, Horváth Zsolt.
A nagyok között Gampel Martin 1993-as korosztályban, Szakály Attila, Nagy Patrik, Vilics Bálint az 1992-es korosztályban, Horváth Dávid, Francz Richárd az 1991-es, Horváth Richárd, Kis-Nemes Milán az 1990-es korosztályban lett válogatott.

Az országos döntõkön a Góliát-McDonal?s szervezésében Budapesten, az óvodások, az 1996-ban és az 1992-ben születet gyerekek képviselték az egyesületet, az iskolát és a várost.
Az óvodások az országos döntõben 6., az 1996-ban születettek 5., az 1992-ben születettek szintén az 5. helyezést érték el.

Az ausztriai Unterlammban megrendezett nagy nemzetközi tornára is kiutaztunk nyár elején. Ahol az eddigi évekhez hasonlóan sikeres volt a szereplésünk. Két elsõ helyet és egy harmadik helyet gyûjtöttek be a gyerekek. 1994-es, 1996-os korosztály 1. hely, az 1990-es korosztály 3. hely.

Szintén ebben az évben a támogatók, az egyesület és a szülõk segítségével új melegítõt kapott minden egyesületben focizó gyermek közel hétszázezer forint értékben.




EREDMÉNYEK 2004 / 2005
KÉK SÜNIK ULC. KÖRMEND



 


TORNÁK ÉVFOLYAM HELYEZÉS


GNAS /AUSZTRIA / NEMZETKÖZI TORNA 3-4. o. 3.
GNAS AUSZTRIA / NEMZETKÖZI TORNA 1-2. o. 2.
ZALAI HUKE-KÖLCSEY NEMZETKÖZI TORNA 5-6. o. 1.
COCA COLA-KÖLCSEY NEMZETKÖZI TORNA 1-2. o. 2.
ELEKTROBOX-KÖLCSEY NEMZETKÖZI TORNA 7-8. o. 3.
SÁRVÁR NEMZETKÖZI TORNA 5-6. o. 2.
SÁRVÁR NEMZETKÖZI TORNA 3-4. o. 2.
SÁRVÁR NEMZETKÖZI TORNA 1-2. o. 1.
PÉCS NEMZETKÖZI TORNA 3-4. o. 3.
TÉLI KUPA KÖRMEND 1-2. o. 1.
TÉLI KUPA KÖRMEND 3-4. o. 1.
TÉLI KUPA KÖRMEND 5-6. o. 1.
TÉLI KUPA KÖRMEND 7-8. o. 1.
GERSEKARÁT NEMZETKÖZI TORNA 5-6. o. 1.
ILZ /AUSZTRIA/ NEMZETKÖZI TORNA 5-6. o. 1.
SOMOGYI KUPA KÖRMEND 1-2. o. 2.
SOMOGYI KUPA KÖRMEND 5-6. o. 2.
SOMOGYI KUPA KÖRMEND 7-8. o. 2.
LENTI NEMZETKÖZI TORNA 3-4. o. 1.
LENTI NEMZETKÖZI TORNA 7-8. o. 2.
LENTI NEMZETKÖZI TORNA 5-7. o. 1.
DIÁKOLIMPIA MEGYEI SELEJTEZÕ 1-2. o. 1.
DIÁKOLIMPIA MEGYEI SELEJTEZÕ 3-4. o. 1.
DIÁKOLIMPIA MEGYEI SELEJTEZÕ 5-6. o. 1.
DIÁKOLIMPIA MEGYEI SELEJTEZÕ 7-8. o. 1.
GÓLIÁT MEGYEI DÖNTÕ KÖRMEND ÓVODÁSOK 1.
GÓLIÁT MEGYEI DÖNTÕ KÖRMEND 1-2. o. 1.
DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTÕ CELLDÖMÖLK 5-6. o. 2.
DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTÕ KÖRMEND 7-8. o. 2.
DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTÕ VÉP 1-2. o. 3.
ZALAEGERSZEG NEMZETKÖZI TORNA 1-2. o. 1.
ZALAEGERSZEG NEMZETKÖZI TORNA 3-4. o. 2.
DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELÕDÖNTÕ GYÕR 7-8. o. 2.
UNTERLAMM /AUSZTRIA/ NEMZETKÖZI TORNA 1-2. o. 1.
UNTERLAMM /AUSZTRIA/ NEMZETKÖZI TORNA 3-4. o. 1.
LENDVA / SZLOVÉNIA/ 1-2. o. 2.
EGERVÁR NEMZETKÖZI TORNA 1-2. o. 1.
EGERVÁR NEMZETKÖZI TORNA 5-6. o. 2.
MEGYEI DÖNTÕ VASVÁR MEGYEI PED. INTÉZET 1-2. o. 1..
NÁDASD NEMZETKÖZI TORNA 7-8. o. 2.
JÁNOSHÁZA NEMZETKÖZI TORNA 5-6. o. 2.
GÓLIÁT - Mc DONALD?s ORSZÁGOS DÖNTÕ BUDAPEST ÓVODÁSOK 6.
GÓLIÁT - Mc DONALD?s ORSZÁGOS DÖNTÕ BUDAPEST 1-2. o. 5.
GÓLIÁT - Mc DONALD?S ORSZÁGOS DÖNTÕ BUDAPEST 5-6. o. 5.
SOMOGYI KUPA JUBILEUMI TORNA KÖRMEND 7-8 o. 1.
SZENTGOTTHÁRD NEMZETKÖZI TORNA 1. o. 2.
SZENTGOTTHÁRD NEMZETKÖZI TORNA 2. o. 2.
JÁK ÓVODÁSOK 1.
JÁK 1-2. o. 1.



További képek az FTC pályáról >>>itt<<<

Q