Felejthetetlen öt nap Csehországban

2006-01-03 19:35:58


Kattintson a képere !Immár 17 éve, hogy a körmendi Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény tanulóinak a téli szünetben /december 27-31. / a csehországi Roznov pod Radhostem városába szervez az iskola téli csereüdülést. A kétoldalú kapcsolat újabb állomása volt az idei út is. Ebben az évben a Kék Sünik ULC egyik korosztályos csapata is helyet kapott az utazó csoportban, hisz hivatalos meghívása volt az egyesületnek az ottani utánpótlás csapattól. Reményeik szerint ez már a két város között most aláírt partnerkapcsolat egyik kezdõ állomása lesz a két település sportkapcsolataiban.

December 27-én reggel hat órakor indult az autóbusz megrakodva gyerekekkel, csomagokkal, és a téli sportolásra alkalmas eszközökkel ( síléc, korcsolya, szánkó, stb. ) A nyolc órás kimerítõ utazás állomásai voltak többek között a szlovák fõváros Pozsony, a Vág folyó mellett található évszázados történelmi ékszerdoboz Trencsény is. Az út során érintették a történelmi Magyarország néhány kiemelkedõ városát, vármûemlékét is. Így látták Beckó várát, Nagyszombatot, Pöstyént. Érdekes és izgalmas volt látni a magyar határtól több száz kilométerre található régi magyar emlékeket.

Kattintson a képere !
Késõ délután érkeztünk meg a morvaországi, a Nyugat - Beszkidekben található közel húszezer lakosú Roznov pod Radhostem városába. A szállás elfoglalása után az utat immár 17 éve szervezõ és vezetõ Kutasi Tibor ismertette az öt nap csoportra váró programjait, majd a magyar gyerekek megismerkedtek a házigazda cseh gyerekekkel és felnõttekkel. Másnap irány a hegy! A hegyen sok hó, és még több ember fogadott minket. Olyan volt az egész táj, mint egy mesebeli téli csoda. A színes faházak, a hóval födött hegycsúcsok percekig megállásra kényszerítették csoportot. Az elmúlt tíz évben nem esett ennyi hó a Radhost hegyen. Közel 150 cm. A csoport sízni tudó és szeretõ tagjai minden igényt kielégítõ sípályákon gyakorolhattak ideális feltételek mellett. Sokan éltek ezzel a lehetõséggel. Néhányan a szánkózást választották szintén nagy sikerrel.

A kimerülésig kihasznált lehetõségek után íncsiklandozó ételek várták a társaságot a szálláson, majd az egyik napot korcsolyázással fejeztük be egy csodálatos jégcsarnokban, ahol a helyi elsõ osztályú jégkorongcsapat játssza a mérkõzéseit. A többi napon is a fõszerep a télisportoké volt. Késõ délután, kora este viszont jutott idõ arra, hogy élveztük például a helyi uszoda kényelmét és szolgáltatásait. (csúszda, szauna) Megismerkedtünk a helyi nevezetességekkel, így például az évszázados Skanzennel, ami a város közepében található, jelenleg is mûködõ templommal, vendéglõvel, és a pajtaszínházzal.

A Kék Sünik ULC csapata a helyi sportcsarnokban mérte össze erejét a helyi a 1. VALASSKY FOTBALOVY CLUB utánpótlás csapatával. A színvonalas mérkõzésen a magyar gyerekek magabiztos, közönségszórakoztató jó játékkal verték a cseh gyerekeket 9:2 arányban. A mérkõzés legjobbjának Szakály Attilát választották, aki nagyon értékes különdíjat kapott. A mérkõzés után a két egyesület megegyezett a folytatásról és a cseh csapatot nyári vendégjátékra és edzõtáborozásra hívta meg a Kék Sünik ULC Körmendre, amit a cseh vendéglátók nagy örömmel el is fogadtak.

Kattintson a képere !

Jutott idõ a bevásárlásra, városnézésre és egy jól sikerült búcsúestre is az utolsó napon. Itt a cseh gyerekekkel együtt táncoltunk, szórakoztunk. Majd a kölcsönös ajándékozás után hivatalosan is meghívtuk vendéglátóinkat 2006 nyarán Körmendre, amit nagy örömmel fogadtak cseh vendéglátóink.

A feledhetetlen napok fáradságával ült a körmendi csoport a visszaút reggelén buszra. Az új évet már itthon köszönthette a társaság, de az emlékeket, élményeket még nagyon sokáig emlegetni fogják az úton résztvevõk. Természetesen sokan már most bejelentkeztek a 2006-es téli csereüdülésre.

Kattintson a képere !


Tovább képek a képgalériában: >>>>>