Elkezdődött a felkészülés az új idényre

2007-08-14 08:32:06


Minden korosztály edzésbe állt az egyesületnél

Elkezdődött a felkészülés az egyesület minden korosztályának az új labdarúgó idényre. Az óvodásoktól a serdülő korosztályig minden csapat augusztus 6-án kezdte meg a munkát. Nem mindenki tudott kezdeni, mert még tartanak a nyaralások, táborok,de közel 80 %-os a résztvétel az edzéseken. Lassan mindenki visszaérkezik és akkor már teljes lesz a létszám. Az első héten mindennap edzettek a gyerekek, majd a következő héttől kezdve heti 3-4 alkalommal edzenek a csapatok az iskola megkezdéséig. Közben felkészítő tornákon, edzőmeccseken is felmérik, hogy hol tartanak a felkészülésben. Legközelebb például már Szlovéniában szerepelnek majd az 1996-ban született gyerekek. A muraszombati torna jó lehetőséget nyújt arra, hogy megfelelő alapokat szerezzenek a gyerekek. Ez a korosztály az idén már bajnokságban indul nagypályán. Szintén a megyei serdülő bajnokságban szerepel továbbra is a seredülő csapat. A fiatalitás jegyében az idősebb, kiöregedett játékosok elhagyták a nevelő egyesületet. Varga Gábor és Sály Károly a Körmendi FC-ben az ifjúsági csapatban folytatja pályafutását. Szakály Gyula egy zalaegerszegi megyei csapat ifjúsági csapatában játszik majd. Bödő Richárd Ausztriában folytatja tanulmányiat. Szintén elhagyta a csapatot Horváth Ádám, aki Győrben tanul tovább szeptembertől. A serdülő csapat gerincét így az 1992-ben született gyerekek alkotják fiatalabb korosztályú gyerekekkel kiegészítve. Szintén hír a csapat körül, hogy megmaradt a névadó szponzor AVIA benzinkút. Mellette a csapat a Magyarszecsőd most feljutott megyei első osztályú csapatának a serdülő csapata lett az idei évben. Minden  megyei első osztályú egyesületnek kell ilyen korosztályú csapatot indítania. Mivel Szecsődön nincs annyi serdülő korosztályú focista, így a Kék Sünik ULC-AVIA szerepel a szecsődieknek a serdülő bajnokságban. A gyerekek játékengedélye, igazolása marad a Kék Sünik ULC egyesületnél. A csapat neve is marad. Az egyeség csak erre az évre érvényes.

A többi korosztály továbbra is az elmúlt évekhez hasonlóan torna , illetve ligarendszerben szerepel majd az idei évben az anyagi lehetőségek fuggvényében.

További hír még a csapat tájékán, hogy Németh Áron hirtelen elhatározásból a Haladáshoz, pontosabban a Lurkóhoz igazolt az átigazolási szezon lejárta előtti utolsó pillanatban. Áronnak érvényes szerződése volt a nevelőegyesülettel, így a Lurkónak ki kellett vásárolnia őt. Áron nagyon sok tornán vett részt a Kék Sünik ULC színeiben. Szép eredményeket ért el.  További pályáfutásához sok sikert kivánunk neki.