MINDENKINEK

2008-11-28 13:11:22


A gyerekfociról mindenkinek

Az alábbi cikk a Nemzeti Sportban jelent meg a napokban.Ajánlom MINDEKINEK, legyen az gyerek, szülő, hozzátartozó, stb. Nagyon tanulságos!

A TÖBBSÉG MEG NEM VALÓSULT ÁLMAI BETELJESÜLÉSÉT LÁTJA GYERMEKEI KARRIERJÉBEN, DE ELVÁRÁSAIK SOKSZOR IRREÁLISAK

 

 

Az oldalvonal mellett ORDIBÁLÓ SZÜLŐK nem is tudják, mennyire káros NÉHA a jelenlétük!

 

Amikor idehaza az utánpótlás nevelés hangzatos jelszavát a zászlónkra tűztük, csak sejtettük, mennyi akadállyal kell megküzdeni, míg felnő egy generáció, amely záloga lehet a jövőbeni futballsikereknek. A pálya szélén ácsorgó, verbális s nemegyszer fizikai hadviselést folytató apukák és anyukák viselkedése viszont egyre aggasztóbb - nem beszélve arról, hogy még káros is.

A hangulat a régi idők (grund) fociját idézi: a műfüves pálya környéke kamasz fiúk morajától hangos. A korlátoknál maroknyi nézősereg verbuválódik, az emberek nemcsak bámészkodnak, szurkolnak is. Figyelik a játékot, felszisszennek, amikor az alacsony termetű 6-osnál megakad a labda. Kapja is az ukázt a játszótársaktól:"Passz, passz!" - de nem hallgat rájuk. A magánszám véget is ér, amint nemes egyszerűséggel leszerelik. Erre egy középkorú hölgy, tetőtől talpig felékszerezve, tölcsért csinál a kezéből, s a félpályáig "továbbítja" dörgedelmeit: "Nem elég, hogy ügyetlen vagy, még süket is!"

A kis 6-os ezt már meghallja - merte volna nem. Széttárja a karját, leszegett fejjel fut; rövidesen kocogósra veszi, szemernyi önbizalom nélkül.

Elvette a kedvét a játéktól a "világgá" kürtölt kritika - édesanyja kritikája.

Rossz, ha a gyereket a megfelelési vágy hajtja

"A jelenség hiteles kórképet fest a honi labdarúgás állapotáról" - szögezte le a történet hallatán Jakab Elek, a Győri ETO korábbi utánpótlás-igazgatója. Hiszen mit látunk-hallunk? Szülők garmadáját a pálya szélén, miközben verbális, sőt nemegyszer fizikai támadást indítanak a magyar labdarúgás jövője, a gyermekek - olykor saját gyermekeik! - ellen. Ezek az emberek nem is sejtik, mennyire káros a jelenlétük.

"Amíg nem tudatosul a hazai futballközeg szereplőiben, az edzőkben, vezetőkben, játékosokban és, igen, még a szülőkben is, hogy mi a helyes magatartás, addig ezek a kísérő jelenségek bizony mindennaposak lesznek" - fest borús képet Jakab Elek.

Nehéz azonban mit kezdeni azzal az apukával (anyukával?), aki a meg nem valósult álmait gyermeke vélt vagy valós sikereiben látja beteljesülni."A közvélekedéssel ellentétben ez egyáltalán nem gond - hangsúlyozta Balassa Levente pszichológus, életegyensúly tanácsadó.- Sőt teljesen normális, egészen addig, amíg a szülő nem esik túlzásokba. Úgy kell egyengetni a gyermek útját, hogy közben megtalálja a játékban a saját örömét. Ha a serdülőkorig nem alakul ki a belső motiváció, akkor öntudatlanul is a megfelelés vágya vezérli. Ilyenkor csak azért látogatja az edzéseket, mert fél, hogy máskülönben elveszíti szülei szeretetét."

Ám a fiát kritizáló édesanya példája is mutatja: nem egyszerű közben a realitások talaján maradni. Hajlamosak vagyunk szélsőségekben gondolkodni - és úgy is viselkedni. Vagy túlságosan dicsérjük a gyermeket ("Meglásd, sztár leszel!"), vagy éppen agyonkritizáljuk ("Ne légy már ilyen béna!")

Egyik sem ideális, hiszen csökkenti annak esélyét, hogy egészséges énkép alakuljon ki a fiatal labdarúgóban. Nem véletlen, hogy játékosok sokasága küszködik később pszichés zavarokkal, amiért az irreális elvárások már a személyiségfejlődésük során is jelentős károkat okoztak.

Akad anyuka, aki természetben fizetne

"A statisztika azt mutatja, hogy tíz-, húsz-, harmincezer gyermek között legfeljebb egy nemzetközi szintű labdarúgót találni - készített leltárt Jakab Elek. - Hogyan magyarázzuk meg az apukának, hogy nem az ő csemetéje az az egy?! A szülők nagy része képtelen átlátni a nevelési folyamatot; csekély befektetésből vár azonnali eredményt, és bár a fia valójában nem üti meg a mércét, túlzott elvárásai miatt nem hallgat a szakmai véleményre."Vagy még rosszabb: megkörnyékezi az edzőt, netán a vezetőt. Azt suttogják: rengetegen hajlandóak (nem is kevés) pénzt áldozni arra, hogy a kevésbé tehetséges gyermeküknek állandó helyet szorítsanak a kezdőben. Sőt volt olyan anyuka is, aki bármire képes lett volna fia csapatban tartásáért, s ezért természetbeni juttatást ajánlott fel?

"Vajon az utánpótlásban dolgozó edzőket megfizetik-e annyira, illetve van-e olyan erkölcsi tartásuk, hogy az ilyen kísértéseknek ellenálljanak? - irányítja a figyelmet az érem másik oldalára Jakab Elek. További, általánosan bevett szokás, hogy a gyermeket az elutasítást követően más egyesülethez "költöztetik" a sértett "ősök", hátha majd ott?"Már elnézést, de az olyanokat, akiknek ilyen idióta szüleik vannak, csak sajnálni tudom - jelentette ki meglepő őszinteséggel Balassa Levente. - Azt mondják, az élethez szerencse is kell; s nem tudhatjuk, lehet, máshol tényleg meglátják a gyerekben az addig rejtve maradt tehetséget - de nem így szokott lenni. A szülők aztán elkeseredésükben a frusztrált gyermeküket más sportág felé terelik, mert úgy emlékeznek: kiskorában a strandon remekül tollaslabdázott?"

Ütőre cseréltetik a gyerekkel a csukát.

Az unokáját féltő nagypapa kergetőzik

Csakhogy...

"?más sportágakban, így például a teniszben vagy a jégkorongban is rádöbbentek már a szülők, hogy nem mindenkiből lehet sztár - mutat más irányt Jakab Elek. - Mégis járatják a gyereküket az edzésekre, mert a közösség és a sport jótékony hatással van a fejlődésére, embert nevel belőle. Ezzel szemben a labdarúgásra sokan még mindig másként tekintenek; amolyan úri passzióra, sajnos?"De vajon ki magyarázza meg ennek az ellenkezőjét a pálya széléről bekiabálóknak? "Nincs tisztázva, mit engedhet meg magának a szülő, s mit nem - szögezte le Balassa Levente. - Például: a szülőnek semmi keresnivalója sincs az edzéseken, s a mérkőzéseken is csak akkor, ha türtőztetni tudja magát. Egy hónapban egyszer nyílt edzést kellene tartani, fórummal egybekötve, de semmi több. Ám idehaza nem fejlődött ki olyan sport-, illetve lélektani kultúra, amely garantálná ehhez a feltételeket. Másrészt az állam elengedte a sport kezét, csak éppen nem mondta meg neki, merre menjen tovább. Miért nem merik hát a pálya szélén ordító szülőt csendre inteni? Nos, azért, mert félnek: máshová viszi a gyermekét, s így az egyesület nem jut pénzhez."Amíg nem alakítanak ki mindenütt megfelelő szabályozást, tűrnünk kell a szülők ordenáré hangját, látványát. A rosszalló fejcsóválás semmit sem ér.

"Volt, hogy egy idős úr, nyilván a nagypapa, önmagából kikelve kergette a pályán azt, aki megrúgta az unokáját - emlékezett Jakab Elek. - A túlzott féltés ugyanúgy káros lehet. Be kell látni: ez olyan sport, amely fájdalommal jár, minden értelemben?"

Márpedig a fő cél, hogy embereket s futballistákat neveljünk. Ne pedig anyámasszony katonáit.