Kék Sünik ULC Nemzetközi Labdarúgó Tornák

2010-12-20 17:06:17


 

Sikeresen szerepeltek a körmendi utánpótlás egyesület csapatai

 

   Tíz éves a Kék Sünik Utánpótlás Club az idei évben. Ennek tükrében rendezte 16. alkalommal a körmendi Kék Sünik ULC hagyományos nemzetközi labdarúgó tornáit december 18-19-én a körmendi sportcsarnokban. A három országból érkezett 12 egyesület 30 csapata négy korosztályban mérte össze tudását a két nap alatt. A több mint 300 gyerek nagyon színvonalas mérkőzéseket vívott egymással a szép számú nézőközönség előtt. A Szlovéniából  és Ausztriából érkezett felnőtt csapatok utánpótlás csapatai mellett a hazai vezető utánpótlás egyesületek is megmutathatták tudásukat. Sajnos a mostoha időjárás miatt néhány távolabbról érkező egyesület nem tudott eljönni, de ennek ellenére nagyon jó és magas színvonalú tornát rendeztek a jubiláló egyesület szervezői.

 

  A legkisebb gyerekeknél (U-9) 7 csapat jelent meg, akik körmérkőzésekkel döntötték el a helyezéseket. Egy korosztályban (U-11) 6 csapat szintén körmérkőzésekkel játszott a végső helyezésekért. Az U-13-as tornán szintén 7 csapat versengett egymással. Míg a legnagyobb korosztályban (U-15) már teljes volt a létszám és a 9 csapat 3-3-as csoportban vívta küzdelmeit. A Kék Sünik ULC U-9-es korosztálya (2002-ben születettek) végig harcban voltak az első helyért, ahol végül a nagyon balszerencsés körülmények között negyedik helyen végeztek.

   Az U-11-es (2000-ben születettek) szintén a tornagyőzelemért voltak végig harcban, és kicsivel maradtak le a dobogó legmagasabb fokáról. De a 2. hely is nagyon szép és dicséretes eredmény. A 2001-es korosztály is külön csapattal indult, és nagyon jó játékkal a 3. helyen kötöttek ki.

 

   A jubiláló egyesületnek a tornagyőzelmet az U-13-as (1998) korosztály hozta meg, akik semmit nem bíztak a véletlenre, és nagyon jó játékkal veretlenül lettek tornagyőztesek. A döntőben a Hévíz gárdáját verték nagyon jó játékkal.

 

    A csapat tagjai: Gelányi József, Szőke Attila, Albert Gergő, Péter Ábrahám, Sály Péter, Vargovics Tamás, Németh Gergő, Sipos Marcell, Veszprémi Bence, Horváth András, Dávid Nataniel és Tóth Dávid.

 

  Az U-15-ös (1996-ben születettek) sem okoztak csalódást. Ők is végig harcban voltak az első helyért, és a döntőnek beillő Sárvár elleni mérkőzésen nagyon színvonalas és izgalmas csatájukat végül elvesztették. Így "csak" másodikak lettek. Ez a korcsoport játszotta talán a legszínvonalasabb tornát. A második hely nagyon szép, fegyelmezett és eredményes játékuknak volt köszönhető.

 

   Összegzésként elmondható, hogy a rendező Kék Sünik ULC csapatai a négy korosztályos tornán egy első, két második, egy harmadik és egy negyedik helyezést szereztek. Ez minden várakozáson felüli teljesítmény volt. Minden korosztályban volt kiemelkedő Kék Sünik ULC-ben focizó gyerek, aki különdíjat kapott a teljesítményéért, ami szintén külön öröm.

   Kutasi Tibor az egyesület edzője és vezetője összességében elégedett a hazai csapat teljesítményével. A kiváló utánpótlás szakember elmondta, hogy a tornák nagyszerű alkalmat nyújtottak az egyesületben focizó gyerekeknek arra, hogy sikeres szabadtéri szezon és bajnokságok után játékban és versenyben maradjanak a továbbiakban is.

   A tornák között volt idő arra is, hogy a körmendi óvodások, a Kék Sünik ULC legfiatalabb korosztálya is bemutathatta tudását egy bemutató jellegű mérkőzésen a nagy létszámú közönségnek, nagy sikerrel.

 

 

 

 

 

 

 

/További képek a Képtár/Kupák/Kék Sünik ULC Kupák 2010 alatt találhatók./

 

 

PERGAMEN - KÉK SÜNIK ULC KUPA

 

/ 2002 /

 

U-9

 

Végeredmény:           1.  HÉVÍZ

                       2.  MURA 05

                                   3.  SZENTGOTTHÁRD

4.  KÉK SÜNIK ULC-PERGAMEN

5.  SOMOGYI

6.  SÁRVÁR

7.  KÉK SÜNIK ULC KÖRMEND

 

A torna gólkirálya:               CIPOT TIO - MURA 05 /SZLOVÉN/

A torna legjobb játékosa:    LÁZÁR ZSOMBOR - HÉVÍZ

A torna legjobb kapusa:       KARBA BÁLINT - SZENTGOTTHÁRD

A legjobb hazai játékosok:  VARGA BENCE, KOCSIS BOTOND

 

 

MJUS - KÉK SÜNIK ULC KUPA

/ 2000 /

 

U-11

 

Végeredmény:           1.  GRUNBALL FC

                       2.  KÉK SÜNIK ULC-MJUS

                                   3.  KÉK SÜNIK ULC

4.  SÁRVÁR

5.  SOMOGYI

6.  VASVÁR

 

 

A torna gólkirálya:              PETROVICS BÁLINT - KÉK SÜNIK ULC

A torna legjobb játékosa:   NAGY VALDEMÁR - KÉK SÜNIK ULC

A torna legjobb kapusa:      KISS DÁNIEL - GRUNDBALL FC

A legjobb hazai játékosai:   BALOGH JÁCINT, HOLDOSI ZSOLT

 

 

CHIO CHIPS-KÉK SÜNIK ULC

 

/ 1998 /

 

U-13 

         

Végeredmény:           1.  KÉK-SÜNIK ULC-CHIO-CHIPS

                       2.  SÁRVÁR

                                   3.  HÉVÍZ

4.  SOMOGYI

5.  SZENTGOTTHÁRD

6.  LENTI

7.  VASVÁR

 

A torna gólkirálya:              NÉMETH GERGŐ - KÉK SÜNIK ULC

A torna legjobb játékosa:   SÁLY PÉTER - KÉK SÜNIK ULC

A torna legjobb kapusa:      GÁSPÁR BENCE - SOMOGYI

A legjobb hazai játékos:     TÓTH DÁVID

 

 

LANDGASTHOF - KÉK SÜNIK ULC KUPA

/ 1996 /

 

U-15

 

Végeredmény:           1.   SÁRVÁR

                       2.   KÉK SÜNIK ULC

                                   3.   LENTI

4.   CELLDÖMÖLK / SZENTGOTTHÁRD

6.   VASVÁR
            7.   SOMOGYI
           
8.   ILZ

9.   KÉK-SÜNIK-LACONTO

 

A torna gólkirálya:               FARKAS BENCE - SÁRVÁR

A torna legjobb játékosa:    VELEKEI LÁSZLÓ - KÉK SÜNIK ULC

A torna legjobb kapusa:      TAR GERGELY - SÁRVÁR

A legjobb hazai játékosai:   PAPP ADRIÁN, LÉNÁRT ZOLTÁN