Sikeres diákolimpiai seletezők

2011-04-15 08:23:28


Kilenc gólt rúgott az U-13-as csapat Vépen

Sikeresen vette a diákolimpiai selejtezőket mind a négy korcsoport a héten. A legkisebbek ( I. korcsoport ) 12 meccset nyerve jutottak a megyei  diákolimpiai döntőbe. Szintén veretlenül végeztek a II. korcsoportosok. Ők is már a megyei döntőben vannak. A harmadik korcsoportos fiúk most kezdték a selejtezőket és rögtön két győzelemmel. Ők még játszanak egy kört a továbbjutásért. A IV. korcsoportosok szitén veretlenül jutottak a megyei döntőbe, amit kedden rendeznek majd Vépen.

Az U-13-as megyei korosztályos bajnokságban Vépen lépett pályára a körmendi csapat. A viharos szélben és rossz időben rendezett találkozón nehezen indult a gólgyártás. Aztán az első találat után megfakadt a gólzsák. ):0 lett a vége és a Szentgotthárd vereségével 9 pontra nőtt a bajnokságban a Kék Sünik ULC előnye. A bajnokságból még 5 mérkőzés van hátra. Így minden esélye meg van a társaságnak a bajnokság megnyerésére. A csapatból Sály Péter, Tóth Benjamin, Horváth Patrik, Dávid Nataniel, Gaál Dávid és Vargovics Tamás játszott átlagon felül.

VÉP - KÉK SÜNIK ULC

 

0:9 (0:3)

 

 

Kék Sünik ULC:

 

Tóth Benjamin - Vargovics Tamás - Horváth Dominik - Horváth Patrik - Péter Ábrahám - Gaál Dávid - Tóth Dávid - Németh Gergő - Veszprémi Bence - Sály Péter - Szakasics Balázs

 

Csere:

 

Telek Richárd, Dávid Nataniel

Gelányi József, Horváth Dániel

 

Góllövők:

 

Sály Péter (2), Tóth Benjamin (3), Németh Gergő, Horváth Dominik, Horváth Patrik, Telek Richárd

 

Jók:

 

Sály Péter, Gaál Dávid, Tóth Bernjamin, Vargovics Tamás, Horváth Patrik, Dávid Nataniel

A serdülő bajnokságban a KIRÁLY SZE lesz a körmendi csapat ellenfele szombaton a magyarszecsődi labdarúgó pályán. A mérkőzés 10 órakor kezdődik majd.